Mazochista! Jó ez Neked? Vitriolos légkört teremtesz egyik pillanatról a másikra, amiben Te is szenvedsz! Engem meg megalázol, vérig sértesz.
Mit akarsz elérni? Bosszút állsz fáradtságomért, törődöttségemért, szótlanságomért? Mit teszel Te, hogy eloszlasd? Idegesen rám mordulsz, türelmetlenül kikapod kezemből a dolgokat, belekötsz mindenbe, amit teszek, leckéztetsz. Soha semmi jó szó, kedvesség, simogatás! Miért öltözöl fel szépen, ha engem kigúnyolsz? Minek illatozol előttem, ha nem kell a csókom? Miért vagy csábító, ha a szerelmi vallomásomra hidegzuhannyal válaszolsz?
Csak büntetsz, büntetsz, büntetsz, büntetsz. Csinálok hülyeségeket, de milyeneket? Olyanokat, amilyeneket Te is csinálsz. Feledékeny vagyok? Igaz. De miért pont az én feledékenységem a megbocsáthatatlan? Öregszem, mindenféle bajaim vannak? Nyilvánvaló, hogy azt meg kell torolni, úgy-e? Üldözési mániám van? Lehet. De nem fog megszűnni attól, hogy durván a fejemhez vagdosod.
Vannak hibáim. Tudom. De azt is tudom, hogy soha nem akartalak szánt-szándékkal bántani Téged, hanem minden percben minden porcikámmal boldoggá akartalak tenni. Te olyan okos asszony vagy …… Hogy hihetted, hogy tökéletes vagyok? Nem tudod hibáival együtt szeretni azt, akit szeretsz? Én így szeretlek Téged.
Időnként jégcsappá dermedsz, de arra van erőd, hogy végigverj rajtam ostoraiddal. Ettől én megbénulok és megnémulok, ami miatt Te egyre jobban meggyűlölsz. Azt nem mondod meg, hogy mi bajod és én nem kérdezem, mert megaláz a viselkedésed és abban a légkörben, ami létrejön, nem tudok beszélni. Te mondtad, hogy ki kell beszélni a fullánkokat magunkból, mert elgennyesednek. De ez csak úgy történhet, hogy az kezdi, akit szúr a tüske. És nem a gyűlölet, hanem a szeretet hangján.
Csak ez lehet méltó hozzánk. Nem old meg semmit semmi más módszer. Még akkor sem, ha bármi lesz velünk…