Petőfi
Lobogó máglya,
Hevít, perzsel, gyújt a lángja,
Tűzszikráit szórja szét…
Csak messziről nézheted fenséges égését.
Arany
Jó, öreg kandalló…
Fénybársonya oly nyugtató,
Melléhúzva karszékét
Élvezi az ember nyugodt, tiszta melegét.
Ady
Nyugtalan lidércláng…
Egész közel lobog hozzánk
Néha, aztán meg ismét
Elérhetetlen távol látjuk furcsa fényét.