Mint kőben, fában megbúvó szép erezet,
Melyet öröktől őrzött az anyagszerkezet
S most értő kéz segíti előbukkanását,
Olyan realitás köztünk a szeretet,
Mely tértől és időtől független létezett
Azóta, hogy kialakult köztünk a barátság.
S ím, felszínre hozta ez új találkozás…
A csodálatos este, a művész-társaság,
A gondozott galéria fennkölt kerete,
A magvas témákat taglaló társalgás,
A kerti környezet, mint elvarázsolt világ:
Az együttlétünket különös szférába emelte.
S mindenütt sugaras Kling-i alkotások…
Sehol semmi séma. A szobrász szívét látod,
Lüktető nagy szívét sziklában, farönkön
S azt a következetes szobrászi szándékot,
Hogy az Univerzumnak a formákkal kibontott
Gyönyörűséges egysége általa kitűnjön.
S az egészen érezni Márta féltő kezét,
Szelíd, szívós lényét, sziklaszilárd hitét…
És tudni, hogy ez a barátság Nekik is értékes…
Az együtt töltött órák visszatükröztették
Egy belső boldogság csak sejthető fényét:
Az ilyen órák azok, mikért élni érdemes.