Úgy jövünk hozzád te gyógyító tó,
Mint hívők a zarándokhelyekre:
Bízva, hogy a kór s a kor, nyomasztó
Nyűgeit rólunk majd te veszed le.
Itt, amikor tündérrózsáid közt
Élvezzük rádiumos csókodat,
Felejtünk szelet, hidegeket, őszt
És újra éljük az elmúlt nyarakat.
Éppé – rokkantat, sántát, nyomorút –
Varázsolsz, mikor magadhoz ölelsz
S a testtel együtt gyógyul a lélek.
Feléd virágoskertben visz az út,
Téged mesebeli éden övez.
Hévíz! Terólad zeng ez az ének!