 |
| Borítóterv: Bán Sarolta fotóművész Szerkesztette: Abonyi-Kövesi Zsazsa és Gold J. Márton |
Előszó
A Költő 1924. augusztus 21. született Budapesten. Érettségi után a bankszakmában helyezkedett el.
Az Országos Takarékpénztárnak alapításától évtizedeken át volt alkalmazottja. Ott meghatározónak számított a kulturális és sportéletben (népi tánc, vitorlázás). Fiókfőkönyvelő volt hosszú ideig, majd fiókvezető-helyettesként dolgozott. Ezt követően egy ideig az IKKA üzletág vezetője volt.
Részt vett a dolgozók szakoktatásában, mint tanfolyamvezető, és volt a bank oktatási ügyeinek intézője is. Pénzügyi szakember, okleveles közgazda és okleveles könyvvizsgáló.
Jelenleg is tagja az OTP Bank Nyugdíjas Szakszervezetének.
Elismert szakmai tudása mellett, magas általános műveltség jellemzi.
A képzőművészet a zene és természetesen főként az irodalom szerelmese.
Húsz évesen kezdett verseket írni. Szívesen és színpadképesen mondja el saját és mások költeményeit.
Önéletrajz
Éjjel születtem. Fekete, bús
viharos, sötét éjszakán.
Szemem éjszín volt, a hajam dús
és nem tudtam még, hogy mi vár rám…
Lassan fejlődtem, gyenge voltam,
- vézna apróság, nagyszemű -
de azért mégse zúgolódtam.
Jó volt élni! Szép, nagyszerű!
Felnőttem. Célom a Művészet
és a nagy Szépségkoszorú.
Álmodtam róla csodaszépet,
de szétszórta a háború.
Talán holnap már meg kell halnom
mégse szánom az életet:
nekem már kész a számadásom,
megbántam minden vétkemet.
Uram! Haláltól sose féltem,
ha úgy akarod, úgy legyen…
De a húsz évet, amit éltem,
neked ajánlom Istenem!
Elkeseredés
Miért születtem én ide?
Ostoba, önző emberek közé.
Korlátolt rabszolga-világba.
Gyilkos „Kultúra” álarca mögé?
Születtem volna pálmaszigetre.
Kifúrt orrú, barna malájnak,
Vagy eszkimónak Jegestengerre…
Élnék bár, mint láma Tibetben,
Kicsi cellámban társtalan lakó,
Vagy bármely pontján a világnak,
Ahol nem „Úr” a civilizáció…
Civilizáció! Kultúra!
Pompás frázisok, tetszetős szavak,
De mögöttük csak a semmi van,
Vagy mi még rosszabb: meghibbant agyak!
Töredék I.
Itt hagyni kedvest, apát, anyát,
otthont, szeretteket és Hazát,
életet adni semmiért…
Miért?! Miért!?
Pisztollyal menni páncélosra,
ágyú ellen meg itt a puska.…
Halni idegen célokért…
Miért?! Miért!?
Töredék II.
Ez a sok eső tán figyelmeztet:
„Meddig tart még a béka-egér harc?
Elmoslak ember!”
Ágyú dörög, a hegy belereszket…
Nem fog az intés,
Gyűl már a vér-sarc,
Tell’ a vértenger…
Menedék
Óh! Mily áldott vagy Szekszárd vidéke:
nyugalom, béke, csönd és kedély…
Itt tán megnyugszik dúlt szívem végre
és már nem bántja zaj, szenvedély…
Présházkoszorúzta dombhegyed éltet,
nem is vagy város, inkább nagy falu,
csendes éled nyugalmas élted,
ide nem ér el vérhab, háború.
Körötted mindenhol ágyú morajlik.
Vértengerben vagy Te béke-sziget.
Itt nálad csak a kis patak zajlik,
ez ami hozzád vonz engemet….
Ezek vagyunk
Két magyar
poharazva, sóhajtozva beszélget.
Könyökükkel támasztják az asztalt,
tenyerükkel meg nagy busa fejüket…
Hej Sógor!
Szól az egyik. Nehéz magyarnak lenni.
Nehéz és keserves…
Haj! Mond a másik…
Hideg van itt, kéne a tűzre tenni.
Ám hagyján,
hanem ami balsorsunkban szomorú,
mindig másokért hullott a vérünk …
Ej ez a bor máma milyen savanyú…
És mégis,
megmaradtunk sok baj között idáig…
Bizony sógor. Bizám sok baj között….
Ej ez a mécs de halványan világít…
De most vége,
nincs tovább…. Ej ne gondolj rája,
ahogy lesz, úgy lesz. Igyál sógor…
S búsan lobog a mécses sárga lángja….
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)