(Szárnyszegett madár – Sz. M-nek)
Édesanyád Isten kislánya,
Magad: szavakkal bűvölő csodamén,
Iszonyatosan szép korunk kristálya,
Megtört s felizzott Rajtad kósza fény…
Sötétben, kínban gyöngyöt termő
Gyémántkeménységű nagy-nagy akarat,
Eget ostromló sykomor fenyő,
Fogalmak iszákja, lávazuhatag.
Bársonyos mohafű, Iszkáz-i zsálya,
Véghetetlen titkokkal viselős
Képzettársítások százezer variánsra…
Ormosodó sisakod lenyűgöz!
Ívelsz már, repülve éteri pályán…
Hátrahagytad holnapunkra művedet
S a példát, hogy (krisztusi sámán)
A jobbért küzdeni mindig érdemes…
Itt állunk árván, kifosztottan
(Szellemed sziporkáival szegényebbek)
S idézzük – anyanyelvben vigasztalódottan –
Kimondhatatlant kimondó verseidet,
De mert a sírás már nem ád kegyelmet,
Nem maradunk így tovább porba sújtva:
Nekivágunk, hogy testamentumod szerint
(Sebzetten, örvények fölött, botladozva)
Mégis átvigyük Néked, fogunkban tartva
A Szerelmet, a túlsó partra…
