Két magyar
poharazva, sóhajtozva beszélget.
Könyökükkel támasztják az asztalt,
tenyerükkel meg nagy busa fejüket…
Hej Sógor!
Szól az egyik. Nehéz magyarnak lenni.
Nehéz és keserves…
Haj! Mond a másik…
Hideg van itt, kéne a tűzre tenni.
Ám hagyján,
hanem ami balsorsunkban szomorú,
mindig másokért hullott a vérünk …
Ej ez a bor máma milyen savanyú…
És mégis,
megmaradtunk sok baj között idáig…
Bizony sógor. Bizám sok baj között….
Ej ez a mécs de halványan világít…
De most vége,
nincs tovább…. Ej ne gondolj rája,
ahogy lesz, úgy lesz. Igyál sógor…
S búsan lobog a mécses sárga lángja….
