Verhaaren sorait suttogom füleidbe
Kis koponyád kétfelől tenyerem fogja át
Vad lázunk elpihent, de teremtő viharát
Raktározza vérünk parányi sejtjeinkbe.
Pillemód érintem csókkal pilláidat
Zsonguló lüktetések zsibbadnak izmainkba
Selymekkel simogatsz, borítasz bársonyokba
Ringató hintaja visz-hoz tagjaidnak.
Egymásba áthullva lelkeink ötvöződnek
Hús-vér tégelyekben bonthatatlan össze zárvák.
Áradó nyugalom füröszt, mint tiszta tó…
Nem múló perceink tükrösen fölnevetnek
Oldódó kapcsaink várják vágyunk álmát:
Még egy kicsit élni, vagy meghalni volna jó!
