Egy órát bolyongtam a házatok körül
S csak arra vágytam, hogy lássam sziluetted
És még azt sem tudtam, hogy melyik ablak mögül
Nézhetnél énreám, ha tudnád, hogy éretted
Erre fele téptek
Rég dalolt dallamok
S kialakulatlan verstöredékek.
A házkapu és ablak hallgatag, halovány…
A hold sárga-fehéren fénylett ki a csendbül
S itt lenn az utcák sekély sikátorán
Az emberek oly furcsán, olyan idegenül
Keringtek köröttem.
Titkos törvénytől tán
Tovaűzötten és megkötözötten.
És ekkor felidéztem szemed csoda-kékét
Ajkaid vonalát, amit úgy szeretek
Alakod varázsát, kezed érintését,
Mosolyod pirosát... S amint így révedek
Hol a vén templom áll,
Orgona zúgott fel
S zengeni kezdett minden manuál.
__________ __ ______________
Karácsony ünnepén, e sokszor megáldott nap’
Példáján a régvolt három-királyoknak
Bemutatom Néked ajándékim sorát…
Bár nem tudtam hozni aranyat, meg mirhát,
De hogyha szegényes, s talán már ismered
Ékítse-szépítse, újítsa szerelmed.
Elhoztam életem, mely eddig mit sem ért,
De új értelmet kapott a Te szerelmedért.
Nézd, itt a szívem: csúf volt s fázott szegény,
Míg lángot nem fogott szívednek melegén.
De azóta úgy ragyog és most olyan meleg…
Legyen ez ékszered, melegítse kezed.
Átadom, fogadd el koldus-szerelmemet
S alamizsnáit is: az emlékfilléreket:
A Veled együtt töltött néhány boldog percet,,.
Szavaid zenéjét, az érzést, amit keltett,
Elasztikus húsod, bőröd sima selyme,
S mit csak kezem kóstolt utóbb: tested teljes kelyhe.
S ajándékképpen Tenéked nyújtom mostan át
A sok nélküled átvérzett lázas éjszakát,
A mindhiába támadt titkos gerjedelmeket,
A véredényeimben forró szenvedélyeket,
A sorstól kapott mindennapos megaláztatást
S a Tőled nyert pár gyönyörű felmagasztalást…
És – mert ez ünnepet fa díszíti, hát –
Mint örökkön zöldellő karácsonyi fát
Lelkemből kitéptem s elhoztam Neked
Mély álmából ébredt költészetemet.
Ráaggatom sorban minden ajándékomat,
Felgyújtom az összes gyertyát: minden vágyamat,
S így várom, mert egyszer eljő, azt az éjszakát,
Szerelmünk megváltásának Szentkarácsonyát.
___________ __ ___________
Túl merész kezekkel kínoztuk egymást…
Meddő vágyunk láza fehéren,
Füst és láng nélkül folyton felizzott
S önmagát emészté őrült tüzében.
Elvetélt nászunk fojtott sikoltást
Hallat, amelyet alvadt csönd ölel…
Te ezt tán nem hallod s csöndet, zajt füledben
Véred s szenvedélyed zúgása öl el,
De nem szabadulsz meg ettől már: a nászt,
Mit vérem Tevéled sosem élvezett,
Én megátkozom: néked ezen túl
Énnélkülem nem lesz már élvezet!
Ha el is téped magad tőlem, meglásd,
Én minden új vágyadban ott vagyok,
Én gerjesztek fel már minden nedvet Benned,
S minden kéjedben az én kéjem ragyog.
Szerelmem, e sors által detronizált király,
Még akkor is úr lesz szíved fölött,
Mikor én már Rólad az emlékezés falán
Miden befejezetlen verset letörölök!
De ha egyszer hívsz, én meghallom a hívást
És visszajövök sorson, koron át,
Édeni gyönyörbe ringatlak el Téged
És szerelmünkre teszek gyémántkoronát!
_________ __ _________
Társadalom – vadon gőzlő mélye – felé
Száz éve aludt már két árva agavé…
Ős átkokkal őket fájó távol zárták,
De álmuk tudatlan’ is egymásról álmodták.
És száz év betelvén, csodálatos éjjel
Kinyílt a két virág szirma szerelmével,
Büszke szép szárukkal egymáshoz hajoltak,
Konvenció - indák szerte - szét szakadtak.
Kényes kelyhük csengő csókba forrott össze,
Színük, mézük eggyé, újjá elvegyülve,
Egymás illata ült minden pólusukba,
Az idő megállott, láng gyúlt fel lobogva,
Mely minden piszkot, szennyet elemésztett…
Szent ünnepe dalolt a Beteljesülésnek.
__________ __ ___________
Az éjek szörnyűek. Elviselni erőt
Mond mikor és miből tudok meríteni?
Mert ekkor elvonulnak sorban szemem előtt
Szegény szerelmünknek izzó emlékei.
S általélem újból azt a vad vonaglást,
Mely várva várt ajkad már a számba ássa
Míg félighunyt pillád fojtva zárt pillantást,
Hogy szemed közben is szédült szemem lássa.
Azután felízlik kígyózó nyelvednek
Nedves keménysége, puha méze, íze.
Az érzés, amit kelt, nehéz a nyelveknek,
Ezt elzongorázni nincsen Für Elise!
S lepergeti újra s újra képzeletem
Minden másodpercét mozdulataidnak.
E filmben minden kép a kéjt jelenti nekem
Mindegyik pillanat gerincvelőmig hat.
És ismét érezem bőrödnek bársonyát
Térded szorítását, combjaid melegét
És amely véremen, mint vihar villan át,
Markoló ujjaid villamos delejét
És hallom sóhajod, a gyönyört akarót…
És így korbácsol tovább tantaluszi szomjú,
Míg fetrengve vergődöm, harapva takarót.
Óh! Édes ez! És mégis iszonyú! Iszonyú!
