Ember volt. Egy a sok közül.
Nem vágyott nagy sikerekre,
Csak – mint mindenki itt a földön –
Jogot formált a szeretetre.
És hétköznap múlt el hétköznapra
/Cseppkőbarlangban cseppre-csepp/
Lassan formálódott az Élet,
Mint sötét mélyben sztalagtitek…
Jöttek időnkint kataklizmák,
Némely kolosszus elzuhant,
De már épültek új csodák is
Rejtve szem elől ott alant.
Omladékon csöndes alkotás…
Romok s ragyogás egymás mellett…
Mindent örökké újra kezdeni,
Kinyílik egyszer értő szemnek,
Vagy egy nagy omlás elborítja mind?
Mindegy. Cseppenként tovább építkezik
Örök törvény szerint.
