A kályhatűz monoton
hangjával utazom
távoli borongós
tájain a láznak
csodafák bólongón
alattuk vágyaim
halkan, lassan járnak.
bolygóra utaznám,
vidám óceánra,
ahol nincs bú soha,
azonban most látom
hasztalan akarnám,
egy bús inga fog
és ringat ide-oda.
Ide-oda, tik-tak,
s mind gyorsabb iramban,
mindig magasabbra
dobva fel utasát,
forgásnak indul és
meggyötört agyamban
szörnyű indulónak
riasztja alarmját,
aztán a hullámzó
azúrba kilódít.
Szárnyalok magasan
századok álmánál,
szeráfok bódító
közelsége gyógyít,
felnyitom szememet:
anyám áll ágyamnál.
