„Szigetmonostor”. Ízlelgetem e szót,
ahogy simítja újra gondolatom
a Duna vizét, mikor a kielboatok
rég, kikötöttek kies partjaidon.
belső tájaid vonzó hangulatát,
ahogy autónk kanyarog valahol
útjaidon és visz a Szigeten át.
S megérkezünk nem tudva ránk mi vár…
Hát! Mint tündéri mesék palotája,
fények, ragyogás és ez az illatár!
Itt van az éden bachanáliája!
S jő elő a chafe /Bachus isten papja,
szertartásmester/. Kínál és elragad
a vágy, étvágyad ínyenc extázisa,
paradicsomban érzed már magadat.
Ehess, ihass… Itt bízvást megteheted,
ahogy Attila Ars poétikája
italok, étkek, szaftok orgiája.
Választani kell… Mert nem lehet minden
szem-száj ingere egyszerre a tiéd.
Hal, vad baromfi, levesben és sülten
és már párologni látod a pecsenyét.
Száradt a torkom… Bendőm üres, üres,
de már hív és vár a „bachanália”.
Hát itt maradok, most már lesz, ami lesz.
/A kielboatokat rég elvitte a Duna/.
