Esik.
Borulva dombok vizes vállára
szürke szeméből könnyét hullatja
az ég.
Ázik
a fakó földnek barna ruhája.
Sáros könnyárként fut a patakba
a víz.
Úszik
a messzi útnak mélysárga sávja.
Süpped és csúszik és ragad a sárba
a láb.
Fázik
az ember, nem jó kint járni…
Meleg fényével már a tanyára hí
a tűz.
Hangzik
a vonuló varjak károgó hangja…
Megjött a csönd és béke hozója
az ősz.
