hol hullám fut a fövenyen,
hol 300 nap süt a nap,
hol 100 mérföldnyi strand fogad,
hol bármerre jársz elkísér
a Taurusz, mely égig ér,
hol a fenyőfák alól
ezer tücsök kürtje szól,
s beisszák az éjszakák
a papáciák illatát,
hol a falon kárminlila
szín a bougenvillea,
hol a cédruság arabeszk,
hol a banánlombban sex
feszül – buja ballada-
a banánvirág fallosza,
hol lesnek oszmán balkonok
s rejtelmes sikátorok,
hol a Krisztus-kor hajnalán
széttekintett Hadrián,
hol mindenhol római
romokon lépsz, hallani,
hogy zajong a húszezer
színháznéző itt közel,
hol már kettőezer éve
mulat Aspendos, Side,
hol a fürdőknél, az agórán
s tört oszlopok közt járván,
majd nézve holtak városát
hirdeti sok szarkofág,
hogy elmúlik mind mi dicső,
csak egy marad örök, a kő.
Jer velem a hegybe fel,
hol a pára hűs lepel,
a tikkasztó, forró nyárban
a Dügen folyó kanyonjában,
hol a vad víz megpihen,
szétterül, majd hirtelen
60 métert zuhan habja…
Hangja hangok himnusza.
hol mindegy ünnep, köznap van-e,
tart a gigászi nász egyre.
A hegy buggyanó ősi kedve,
nedv mely felszínre törvén
terít szét, teremtő törvényt
követve, kerevet – kelmét,
vattásat, tejporszemcsést,
medencék, mézszín az ölük,
csípők opálos márványból…
Ivor alakzat mindenhol
merre a tekintet ellát…
eltűnik. Itt most csak Te
teremsz, teremtsz Pamukkale!!!
Mindezt nékünk ígéri a
tündér török Riviéra…
Jöjj hát oda el velem.
