Tudatom utasítja tüdőmet:
Végy egy nagy levegőt és
apránként adagolva gégémbe bocsásd…
Rezdüljenek az ottan várakozó
hangképző szervek, úgy ahogy én akarom.
Énekelek én! Testem a földtől
elválva, mintegy fönt lebegek,
hol éteri térben terjed a hang,
fény viszi messze, s úgy érzem én, hogy
égi elixírt kortyol a lelkem.
Énekelsz s véled szépül a lét…
Énekelj, amíg csak van levegőd
s higgyed: Egyszer majd jobb lesz a világ…
