Nem is én írom a verseimet. Én csak
Illesztgetem egymáshoz a szótagokat,
Mint téglákat egy épülő épületnél.
Azt sem tudom mi lesz? Kunyhó-e, vagy kastély?
Vigyázva igyekszem rakni a falakat,
De van úgy, hogy a falak összeomlanak,
Mert egyenetlen, vagy megalapozatlan
A terep / a téma /, melyet választottam.
Hol meg, amit raktam, önmagam bontom el,
Minthogy rossz irányt vett, ferde, s tán nem is kell.
És már le is teszek róla, hogy vers legyen,
Amikor miként egy varázslat, hirtelen
Megváltozik minden. Valahonnan bentről
A zavar helyére harmónia kerül
S minthogyha egy belső költő tolla volna
A gondolat-téma ritmusa, dallama
Verskészen jő elő. Most már a szótagok:
Hangjegyek. A szavak: Zenei szólamok,
Amiket avatott karmester vezényel…
Én magam épülök minden új versemmel.
