Távcsövön nézem az éjszaka egét.
Elképzelhetetlen ez a végtelenség!
Szemben a Szíriusz. Szikrázóan fényes.
Végtelen az út, mit a fénye megtesz,
Pályája körkörösen táguló gömb.
És ugyanígy szórja szét a fényözönt
A megszámlálhatatlan többi csillag is…
Óhatatlanul egymással szemben a
Mindfelöl száguldó fény-corpuscula!
Vajon mit eredményez ez az ütközés?
Ez gerjeszti tán azt a villanytöltődést,
Mely elektronfelhőként lengi át az Űrt…
És azt, amely minden ütközést elkerült
Azt a fénytömeget mi oszlatja fel?
Nagyobb részben egymás fényét nyelik el
A csillagok, gyűjtve új energiát…
Hogy a fény-randevúban újból részt vegyen…
Ám egy töredékkel – merő véletlen! –
A napcsillag a földet eltalálja.
Elem-pete vár ott különleges nászra…
S megfogan az Anyag! Létre jön az Élet!
S a Szellem, mely érleli bennem a rímet.
