A Balaton olvadó-ón tükörén
átcsap már hosszan az alkonyi fény
s hogy belereszket a szélbe a hullám,
százmillió kis szikrára hullván,
s újra kigyúlván játszik a látvány,
összesimul a víz meg a fény.
A vízcseppnyi részek s fény fotonok
egybetapadtan ringanak s ott,
hol buja hullám dombja tolul
ónos ezüstje lángba borul
s izzik a víznek, majd álmatagul
lomhán kihuny, s a mélybe lehull.
E káprázat láttán képzeletem
működni kezd és képtelenen
a szerelemre gondolok én:
Az is így játszik, mint víz meg a fény,
vágyragyogás és fényszerelem
szikrája pattan néha a felszínen,
érzelem pírja a szavak színén,
de ki tudja, mit rejt a mély odalenn?
